Idősek és kis gyerekek telefonja (1.rész)

Idősek és kis gyerekek telefonja (1.rész)

Nehogy azt higgyük, hogy csak a nagyobb gyerekek, illetve a felnőttek tudnak megfelelően használni mobiltelefont. Természetesen sokan vesznek a nagyszülőknek is telefont, hogy bármikor tudjanak beszélgetni vagy szükség szerint egyből elérhessék egymást. De lássuk be, mivel a mobiltelefon nem az idősek generációjának újítása, nem is tudják megfelelő képpen használni még a legegyszerűbb készülékeket sem.

 

Túl kicsik rajta a gombok, az érintőképernyős telefonokról ne is beszéljünk. A mobiltelefon kijelzőjén pedig annyira aprók a kiírások, hogy még szemüveg segítségével alig látnak rajta valamit. Lássuk be, mi se szívesen alkalmaznánk a mindennapjaink során egy olyan készüléket, amihez nem is értünk és még az alap funkciókat sem tudjuk rajta használni. Ezért van, hogy bár ott a polcon a telefon, mégsem nyúlnak hozzá sosem. Az idősek inkább a jól bevált vonalat készülékről tárcsázzák szeretteiket, ismerőseiket és a fiataloknak meghagyják a XXI. század újításait.

 

Persze ez számos problémához és idegeskedéshez vezetnek. Ha például valaki felhívja idős szüleit, de ők épp kint vannak a kertben és nem hallják a telefon csörgését, egyből félelem lesz úrrá rajta. Ez persze teljesen érthető. Ha pedig végre elérik egymást, jön a szemre hányás, hogy nem véletlen lett véve a mobiltelefon, az idősek még rosszul is érzik magukat, pedig nem akartak ők rosszat. És persze megjelenik bennük a nem megértettség érzése, ami sértődéshez és veszekedéshez vezethet. Ez persze senkinek sem jó és egy apróságból indult a dolog.

 

De végre itt a megoldás, ami mindenki problémáját megoldja! A piacra került egy idősek, illetve kis gyerekek számára tökéletesen alkalmazható mobiltelefon, mely csak a legszükségesebb funkciókkal van ellátva. Távfelügyelet és vezérlés is működik rajta, vagyis egy olyan telefon sms üzenete által működtethető a készülék, melyet előre betápláltak rajta. Emellett, a nagy gombok segítik a tárcsázást és öt telefonszám előre beprogramozható a mobiltelefonba. Ezáltal, ha az öt ember közül szeretne valakit felhívni a nagyszülő, csak az adott gombot kell megfelelően megnyomnia és már tárcsáz is. Az S.O.S. gomb által pedig sms üzenet küldhető annak az embernek, akit előzőleg próbált hívni az idős ember, de a hívott fél nem vette fel a telefont. Ha ez még nem volna elég, a mobiltelefon bemenő hívásait és üzeneteit le is lehet szabályozni, hogy csak azoktól fogadjon hívást, akik be vannak állítva ehhez a funkcióhoz.

 

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá!

A jobb felhasználói élmény érdekében a sütik használatát el kell fogadnod. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás