Csabai Márk – Feltöltve – Webregény 4. rész

Csabai Márk – Feltöltve – Webregény 4. rész

– Nem tudom – kezdtem és az eddigieknél, egyre súlyosabban éreztem a nyakamon Szoborpofa lábának terhét. Két kezemmel vádlijára markoltam. Az is olyan volt, mint egy szoboré. Olyan, mint Michelangelo Dávidjának márvány lábikrája. Robosztus. Alig értem át a markommal. Próbáltam letolni magamról az orbitális patát, aztán néhány pillanat reménytelen küzdelem után feladtam. Miközben Szoborpofa kiélte a napi agresszió adagját rajtam, kiszúrta a háta mögött lévő kabinablakot. Tudta, hogy gondja lehet még abból, ha azon át valaki bebámul.

– Takard el! – utasította a társát, aki jobb híján a kabátjával állta útját a belátásnak. Újra velem foglalatoskodott Szoborpofa, és úgy cseréltem az álláspontom, mint mostanság a németek.

– Mármint lehet – javítottam magam elhaló hangon. – Lehet, hogy láttam, vagy nem tudom hirtelen, de hadd nézzem meg jobban… – hablatyoltam. –  Sokan járnak ide. Ez egy pláza! – erősködtem tovább. Érvelni kezdtem amellett is, hogy ha egy hangyányival több oxigént csöpögtet be a sanyargatott tüdőmnek, akkor jobban fognak forogni azok a bizonyos fogaskerekek. Mert így most rohadtul az életben maradásra tudok koncentrálni, na meg arra, hogy valamibe belelépett az imént. Most nem a torkomra, vagy éppen a lelkemre gondolok. Rém büdös volt az a valami, olyan, mint egy ázott hód tetem. Szoborpofa eleget tett a kérésemnek. Nagykegyesen lelépett a torkomról, és jól látszott a tekintetében, ezért roppant hálás lehetek neki.

– Nem a kölyök a lényeg, hanem a telefon! – mordult Alexander, és egészen az arcomba tolta a képet. Rendes volt tőle, hogy jobban megnézhettem a fényképet. Így teljesüljön minden kívánságom. De most nem!? Szoborpofa áldozatos segítségének köszönhetően, néhány pillanat morfondírozás után határozottan állíthattam, hogy nem. Nem láttam. Talán jobb is, hogy nem láttam, hiszen mit kaphat az, aki találkozott vele, ha az olyan ártatlan tag, úgy szenved, mint most én. Bevallom, hogy első pillantásra úgy tűnt, mintha aranyból lenne a képen szereplő telefon. Persze tudtam, hogy ez totál baromság, meg minden. Hiszen ki a fene venne színarany telefont. Egyébként, én is árulok ilyen tokokat pár Mátyásért. De ez a kütyü vakítóbban csillogott, mint bármelyik eladósorban lévő tokom. A nyúlánk, vékony készülék, gondos formatervezés eredménye volt. Nem ismertem a típust így elsőre, de tetszett, mint az első feleségem. Talán sosem láttam – gondolkodtam, bár ez szinte kizárt, hiszen nehogy már én, Rádai Egon, az Arénatel szervizvezetője ne láttam volna ilyet. Hiszen én mindent tudok a telókról, és mindet láttam már. Szoborpfa szerint azt is, amit nem.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá!

A jobb felhasználói élmény érdekében a sütik használatát el kell fogadnod. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás