Csabai Márk – Feltöltve – Webregény 3. rész

Csabai Márk – Feltöltve – Webregény 3. rész

Alig ocsúdtam fel a rögtönzött arcmasszázsból, máris rám markolt a szoborpofa. Még mindig ugyanazzal a homogén ábrázattal bámult engem. Felemelt a földről, és a parányi szerviz szemközti sarkába hajított, mint ahogyan én szoktam tenni a törött nyáklapokkal, afféle jó lesz még valamire módon. Hatalmas reccsenés rázta meg a boltot. Szerencsére csak a gipszkarton fal adta meg magát, nem én. Pedig éreztem, nem sokon múlott, hogy csontom törjön. Óvatosan fellestem, vajon most is bebámult-e valami lézengő plázázó a folyosóról a kis kabinablakon át. Semmi és senki nem szavazott nekem figyelmet, és hogy őszinte legyek, ezt kissé furcsállottam is. Hiszen mindenféle alakok mindig itt állnak a kis ablaknál, és úgy bámulnak befelé, mint a kukkoldába. Pedig ezért ziher, nem fizet senki. Pontosabban hozzám nem jut el a pénzből egy árva kanyi sem. Szóval, így romantikáztunk mi. Most már módfelett érdekelt mit is akaratnak tőlem, egy ilyen belépő után. Egyre csak azt hajtogattam magamban: nem értem ezt, életemben nem láttam még őket. És ha láttam is volna, biztosan lenne más módja rendezni az esetleges félreértésünket. Ez most nem afféle tiltakozás, hogy inkább nem emlékszem rájuk, mert úgy jobb a lelkemnek vagy a csontomnak. Hidd el, velük kapcsoltban senki sem tudna hazudni. Olyan formák voltak, akiknek a képe egy életre belevésődik az ember szürkeállományába, úgy, hogy az ijedségtől rögvest ki is fehéredik az. Azt a szoborpofát, aki kezelésbe vett, Alexandernek hívtak. Ezt onnan tudtam meg, hogy a bolt előtt strázsáló harmadik, folyamat sürgetve magyarázott a duónak. Rendszerint a százhúsz kilónyi agresszor morgott vissza. Hogy mit mondott, nem tudom. Csöngött a fülem, szédültem, és inkább azzal voltam elfoglalva, levegőt kapjak a pofonok után. Nem értettem, de valószínűleg nem is tartozott rám, miről magyaráznak. Egyébként is, sokkal jobban aggódtam a Szoborpofa nyakamon pihentetett súlyos lába miatt, ami olyan nehéznek mutatkozott, mintha csak gránit lenne. Alexander végül megszólalt.

– Láttad ezt? – kezdte, és rövid kotorászás után zsebéből előhúzott egy fényképet. Egy fiatal srác volt rajta. Telefonált. Olyan huszonévesnek nézett ki, aki előszeretettel mutatkozik vagy negyvennek, de még azért örül, hogy az anyjával lakhat, főznek, mosnak rá. Rendszerint meghívhatja magát mindenfelé italra, mert a drága fodrász után már másra nem marad zsebpénze, és a legkiemelkedőbb emberi tulajdonsága, hogy nagyon szuperül tud szexibambasággal nézni a semmibe. Ezekről a kivételes pillanatokról vagy ezer képet tárol telefonjában.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá!

A jobb felhasználói élmény érdekében a sütik használatát el kell fogadnod. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás