Csabai Márk – Feltöltve – Webregény 2. rész

Csabai Márk – Feltöltve – Webregény 2. rész

Gyorsan átvettem tőle szót. Látszott rajta a döbbenet. Ilyennel nem sűrűn találkozik, akárcsak a hajkefével.

– Ha a kijelző csere akcióra jöttetek, akkor szólok, már lekéstetek róla – közöltem. De valami azt súgta mélyen legbelül, hogy a kéretlen kuncsaftok biztosan nem a fesztivál szezon idejére meghirdetett kijelző cserére jöttek. Persze a világért sem szeretnék ítélkezni felettük, de nekem nem úgy tűntek, hogy fesztiválokra járnának. Vagy éppen sörben fürödnek, majd árokban hemperegnek. És abban is biztos voltam, hogy azon a bizonyos másnapon nem galoppoznak hozzám ríva: „ugyan javítsad már meg nekem tesó. Nem dögölhet be ez a kütyü egy kis sörtől. Hisz ez egy ájfón. Nem lehet nagy baja attól, hogy a nagyszínpadtól hazáig repült”. Szóval ezek a tagok azok voltak inkább, akik maguk csinálták a fesztivált. És csakis akkor hozták volna hozzám szervizbe a telefonjukat, ha valami különös oknál fogva, fél tégla helyett a készülékkel gyepáltak volna félholtra valakit. Nem érkezett válasz a kérdésemre.

– Értem én, szóval eltévedtetek. Ha a fehérje boltot keresitek, az öt méterrel odébb van – emeltem irányba a kezem. Felvettem a fejpántos nagyítómat, és elkezdtem egy Samsung készüléket buherálni. Valami okostojás belejtette a slóziba. Csak tudnám, hogyan csinálta… vagy inkább ne… mégsem akarom tudni – tiltakoztam magamban, kezemben tartva a készüléket. Nem sokkal később fellestem, mert erőteljesen éreztem magamon a culák tekintetét. Főleg a szoborpofáét. Úgy álltak ott, mint két… Á mindegy hagyjuk is… ilyenekkel inkább nem is hergeltem magam. Sosem értettem, az emberek hogyan képesek csak úgy állni. Némelyik talán még levegőt sem vesz közben. Olyan céltalan módon szobroztak ezek, mint ahogyan sokan csak itt keringenek ebben a hodály plázában, miközben tekintetükben, még annyi értelemet sem tudok felfedezni, mint a folyosó közepén senyvedő műpálmáéban. Döbbenettel állapítottam meg, hogy nagyítón át még rondábbak voltak a tagok. Főleg a megmondó. A lupe lencséjén keresztül rémisztőnek hatott fogai tövében megtelepedett a fogkő. Bizonyára jó ideje gyűjtögette nagy serényen.

– Na jó! Hivatkozzatok rám a Tibinél, és kaptok tíz százalék kedvezményt a poraitokra. De attól tartok, többet most nem tehetek értetek. És ha kérhetnélek titeket, hagyjatok dolgozni. Ez egyébként is magánterület. Szerviz, szóval idegenek nem tartózkodhatnak bent.

Szoborpofa meglódította a kezét. Megérkezett a válasz. Máris a dobozokon hevertem. Úgy tudtam, hogy egyszer még szükségem lesz ezekre a dobozokra. Végtelenül büszke voltam magamra, hogy igazam volt. Szóval az egész történet egy pofonnal kezdődött. Pontosabban az előbbi mondatokkal, ami megelőzte a pofonokat. Még mielőtt azt hinnéd, nem, nem szokásom így viselkedni másokkal. De tudod ez a hatodik érzék már csak ilyen. Éreztem, mikor megpillantottam őket, hogy baj lesz. És jól tudtam, ebből nem jöhetek ki jól. Úgy voltam vele, ha már szétszednek, mint egy harminckettőtízest, az utókor ne egy rinyás verébként emlékezzen rám.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá!

A jobb felhasználói élmény érdekében a sütik használatát el kell fogadnod. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás